Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Játékfegyverrel akart kábítószert rabolni egy férfi
MTI 2014. 11. 21. 8:20:00

Játékfegyverrel, majd késsel fenyegetőzve akart kábítószert szerezni egy férfi Szombathelyen, majd összeverekedett az árus társaságával.



A rendőrség előállította mind a négy férfit, és büntetőeljárást kezdeményezett ellenük. Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a 33 éves férfi szerda este „felfegyverkezve” ment egy korábban megbeszélt találkozóra kábítószerért egy szombathelyi parkolóba. A férfi játékfegyverrel és késsel fenyegette a gépkocsiban ülő három embert, majd verekedés tört ki közöttük. Mind a négyen megsérültek, ketten súlyosan, ketten könnyebben. A rendőrök az autóban kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le. A fenyegetőző férfi ellen - akinek indítványozták az előzetes letartóztatását - rablás kísérletének, a másik három ellen pedig csoportosan elkövetett garázdaság alapos gyanúja miatt indítottak eljárást.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat