Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Furcsa: betörők jártak a János kórházban - a revízió előtti napon
Blikk 2011. 09. 12. 8:36:00

Betörők jártak a budapesti János kórház pénzgazdálkodási osztályán, épp egy nappal azelőtt, hogy a Főpolgármesteri Hivatal revizorai elkezdték vizsgálni az intézmény gazdálkodását. Az eset még májusban történt.



A betörők nem vittek el semmi értéket, de valamit kereshettek, erről három nyitva felejtett fiók árulkodott. „Az irattárban nagy mennyiségben tárolnak dossziékban okmányokat, ezeknek hiányára utaló nyom vagy más körülmény nem merült fel” - olvasható a bűnmegelőzési és rendvédelmi szaktanácsadó jelentésében.

„A betöréssel kapcsolatban furcsának találom, hogy csak a vezetői irodában találtak keresési nyomokat, ugyanakkor értéktárgyak és számítógépek nem tűntek el” - ezt említette a főigazgatóhoz írott jelentésében Horváthné Bajzár Ágnes gazdasági igazgató. Hozzátette, ki kellene vizsgálni, hogy kinek állhatott érdekében betörni, és egy-egy ügyiratot eltüntetni.

A revizorok gyanúja szerint a kórház duplán fizetett ki bizonyos felújítási munkákat, és így százmillió forintnál is nagyobb kár érte az intézményt. Az ügyben a rendőrség is nyomoz.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat