Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Izmosra itta magát, majd összeverte román áldozatát egy 21 éves férfi
Privatkopo.hu 2020. 04. 18. 13:47:00

Izmosra itta magát, majd helybenhagyta román áldozatát az a 21 éves férfi, akinek ügyében a Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást.



Egymás után döntötte magába a whisky-kólákat B. Norbert 2019. május 25-én, éjszaka, egy táborfalvai szórakozóhelyen. Két pohár között a teraszon cigarettázott, amikor összeszólalkozott egy másik, szintén ott füstölő vendéggel.

A vita később a mosdóban folytatódott, és egyre hangosabb lett. B. Norbert megelégelte, jobb öklét meglendítette, és verni kezdte 56 éves áldozatát. Záporoztak a fejre mért ütések, a földre rogyott sértett további rúgásokat is el kellett, hogy viseljen. A bántalmazásnak a támadó barátja vetett véget, elrángatta őt a helyszínről, ám néhány órával később már rendőrök faggatták.

A román áldozat többszörös bordatöréssel, vese-, és fejsérüléssel került kórházba, ahol az is kiderült, légmelle keletkezett, állapotát életveszélyesnek minősítették.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálói a B. Norbert ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - folytatott büntetőeljárást befejezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészség részére.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat