Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Idős jótevőjét rabolta ki a cigány
Privátkopó 2023. 06. 17. 9:43:00

A kiskunhalasi nyomozók gyanúja szerint a 23 éves férfi 83 éves ismerősét rabolta ki, aki ráadásul korábban már többször kisegítette anyagilag. A rendőrök a nyomozást lezárták és vádemelést javasolnak.



Egy 23 éves férfit vettek őrizetbe a rendőrök 2023. március 6-án, mivel a gyanújuk szerint kirabolt egy idős férfit.

Az eset 2023. március 3-án, este történt, amikor megjelent a férfi az idős ember házánál. A két férfi ismerte egymást, de a találkozót nem beszélték meg. A látogatását azzal indokolta a fiatal, hogy egy korábbi kölcsönt szeretné rendezni, ugyanis az idős férfi már többször kisegítette anyagilag, legutóbb 9 ezer forinttal.

Az idős férfi örült, hogy visszakapja a pénzét, még váltópénzt is vett magához, hogy vissza tudjon adni adósának, aki azt mondta, hogy csak nagyobb címlet, 20 ezer forint van nála. Ezután viszont a kiskunmajsai férfi dulakodni kezdett az időssel és utasította, hogy adja át a nála lévő összeget. Végül sikerült megszereznie a pénzt és elszaladt.

A rendőröket ugyan csak napokkal később értesítette az idős férfi a történtekről, de a gyors és alapos nyomozati munka eredményeként rövid időn belül beazonosították a rablót.

A 23 éves férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A férfiról időközben kiderült, hogy több mázsa fát is ellopott, így ezért is felelnie kell.

Ügyében a nyomozást a napokban befejezték a rendőrök és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek. 

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat