Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Prostituáltként hirdette haragosát
police.hu 2013. 10. 04. 11:25:00

A Békéscsabai Rendőrkapitányság személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy békéscsabai nő ellen. A 20 éves B. Andrea idén márciusban regisztrálta ismerősét az egyik internetes oldalon. A nevében feladott hirdetésben leírta, hogy kész bármilyen szexuális szolgáltatást nyújtani - mindössze ezer forintért.



Az egyik közösségi oldalról képet is letöltött a hirdetés mellé, és közzétette a nő telefonszámát. Ez alapján akadt is jelentkező, B. Andrea ismerőse meglepetten fogadta a telefonhívásokat és az internetes közösségi oldalon neki írt üzeneteket, majd feljelentést tett a rendőrségen. A Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozást indított, amelynek során gyanúsítottként hallgatták ki B. Andreát. A 20 éves nő elmondta, hogy azért haragudott meg ismerősére, mert telefonon hívogatta az élettársát. Érzése szerint meg akart ismerkedni a férfivel, tehát féltékennyé tette.

A bosszúálló nőt rágalmazás miatt feljelentették a Békéscsabai Járásbíróságon, emellett személyes adattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellene. Az ügyben folytatott nyomozást a napokban vádemelési javaslattal lezárták, az eljárás során keletkezett iratokat 2013. szeptember 30-án elküldték a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat