Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hamis váddal akarta menteni az emberölés miatt letartóztatott élettársát
Privatkopo.hu 2021. 05. 27. 8:07:00

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki 2019 szeptemberében, majd 2020 márciusában hamis, a bűncselekmény elkövetésével mást vádoló beadványokat írt a nyomozási bírónak, hogy mentse az emberölés miatt letartóztatott élettársát.



A vádirat szerint a büntetlen előéletű nő mintegy 5-6 éven át élettársa volt egy férfinek, akit 2019. január 4-én letartóztattak, mert 2019. január 1-én halálra verte és hagyta kihűlni a súlyosan ittas ivócimboráját. Az emberöléssel vádolt férfi bűntársa ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat a főügyészség.

Az emberöléssel vádolt férfi élettársa - azért, hogy a férfi szabadlábra kerüljön - levelet írt a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírójának a férfi bűntársa nevében. A levélben a bűntárs az emberölés elkövetését magára vállalta. A nő a levelet 2019. szeptember 10-én, a petőfiszállási postán adta fel.

A hamis vádat tartalmazó levél azonban nem érte el a célját, ugyanis a bűntárs a gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy a levél tőle származna.

A nő tovább próbálkozott: 2020. március 19-én egy másik petőfiszállási férfi nevében egy újabb hamis levelet írt és küldött a nyomozási bírónak. A levélben - a férfi nevében - azt állította, hogy szemtanúja volt az emberölésnek, azt nem a nő élettársa, hanem a bűntársa követte el. A férfit azonban kihallgatták tanúként, aki cáfolta ezt.

A vádlott e cselekményeivel az élettársának a bűntársa ellen bűncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hozott a hatóság tudomására.

A szabadlábon védekező nőt a járási ügyészség folytatólagosan elkövetett hamis vád bűntettével vádolja és felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat