Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gyerekeknek is árulta a drogot
police.hu 2017. 03. 16. 13:22:00

A ferencvárosi nyomozók elfogták azt a 20 éves férfit, aki rendszeresen kábítószert árult, többek között 14 év alatti iskolásoknak is.



A rendőrök 2017. március 14-én, egy Budapest XIII. kerületi társasház folyosóján igazoltattak egy 20 éves férfit, mert a gyanújuk szerint legalább egy éve kábítószert árult, amit kiskorúak is rendszeresen fogyasztottak.

A budapesti lakos éppen hazaérkezett, amikor a ferencvárosi egyenruhások elfogták, majd a lakásában házkutatást tartottak, ahol a konyhaszekrényében 61,6 gramm marihuánát, 38 darab kábítószergyanús sárga színű tablettát, valamint a hűtőszekrényben 10 gramm súlyú ismeretlen eredetű fehér port találtak. A nyomozók a kábítószeren kívül még digitális mérlegeket, különböző kábítószer eladásához szükséges csomagoló anyagokat és készpénzt is lefoglaltak.

A rendőrök Sz. Kálmánt a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányságára előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. 

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat