Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Idős nőket vert meg és rabolt ki
police.hu 2017. 06. 01. 7:28:00

A férfi egy nap alatt két nőt vert meg és rabolt ki Ferencvárosban, illetve Pesterzsébeten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves G. Tamást, akinek őrizetbe vételét követően kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.​



2017. május 30-án, 8 óra 30 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre a Budapest IX., kerületi Gát utcából, hogy egy helyi társasház lépcsőházában földön fekvő, sérült, magatehetetlen nőt találtak a lakók.

A rövid időn belül a helyszínen megjelent rendőrök megállapították, hogy - nem sokkal a bejelentés előtt  -  egy férfi akart bejutni a lépcsőházba.  Amint az idős hölgy belülről kinyitotta a kaput a férfi azonnal leütötte. A nő összeesett és súlyosan megsérült. A férfi kihasználta, hogy az idős sértett nem tudott felállni, kirángatta a kezéből a táskáját, amit a pólója alá rejtett és nyugodtan kisétált a házból.

A támadás következtében az idős hölgy nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a budapesti G. Tamást, akit a  BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai aznap 17 óra 30 perckor a ferencvárosi otthonának padlásán elfogták, majd előállították a kerületi kapitányságra.

A nyomozók kiderítették, hogy G. Tamás gyanúsítható azzal is, hogy 2017. május 30-án, 13 óra körül egy pesterzsébeti buszmegállóban szintén megtámadott egy nőt. Ennél a támadásnál is ököllel ütötte arcon áldozatát majd nyakláncát letépve menekült el a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 33 éves férfit, akinek őrizetbe vételét követően kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.​

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat