Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Futballhuligánokra csapott le a rendőrség
MTI 2011. 01. 05.

Hét futballhuligánt fogott el a rendőrség szerdán reggel, a tavaly szeptemberi Újpest-Fradi meccsen randalírozókat csoportos garázdasággal gyanúsítják - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetése.



Tóth Tamás főkapitány hangsúlyozta: mindent megtesznek azért, hogy a sporteseményeket félelem nélkül látogathassák az emberek. Kiemelt hangsúlyt kap a sportrendezvények biztosítása, a garázda cselekmények megelőzése, illetve az elkövetők felkutatása és felelősségre vonása - szögezte le a dandártábornok.

Fülöp Valter bűnügyi főkapitány-helyettes köszönetet mondott minden tisztességes szurkolónak, aki elhatárolódik a vandáloktól, és teljes névtelenséget ígért azoknak, akik segítenek a rendőrségnek az ilyen bűncselekmények felderítésében.

Elmondta, hogy szerdán reggel hét helyszínen fogtak el a rendőrök hét feltételezett elkövetőt, akiket csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítanak. Ezért a törvény szerint öt évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat