Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Ferenc sem esélyes a Nobel-bizottsági tagságra: nyomkövetővel a lábán ment betörni
Zsaru 2015. 03. 25. 11:41:00

T. Ferenc aligha az eszéért örvendhet népszerűségnek ismerősei körében: a férfi a lábára rögzített elektronikus nyomkövetővel indult el betörni. Ráadásul úgy, hogy útközben többször is beszélt telefonon egy őt ellenőrző rendőrrel.



A 46 éves méhteleki férfi házi őrizetét egy vagyon elleni bűncselekmény miatt rendelte el a bíróság és kötelezte nyomkövető viselésére. T. Ferenc február 3-ra engedélyt kapott, hogy ügyvédi konzultációra menjen Szombathelyre, de a férfi ehelyett Budapesten látogatott meg egy XII. kerületi házat. 

A Szabolcs megyei rendőrségen aznap Hunyadi János volt ügyeletben, ő észlelte az elektronikus nyomkövető rendszeren, hogy T. Ferenc reggel 9-kor a Nyugati pályaudvarnál jár. Felhívta a férfit a mobilján, de azt állítólag egy rokona vette fel, aki azt mondta, hogy a férfi otthon hagyta a készüléket.

Pár perccel később az ügyeletes már a Széll Kálmán téren látta a nyomkövető jelét, ezért újra hívta T. Ferencet, akinek azt mondta, hogy maradjon ott, ahol van, küld érte egy járőrt. A jel azonban tovább mozgott, az ügyeletes ezért ismét felhívta az akkor már a villamoson ülő férfit, aki állítólag nem hallotta, hogy mit mond neki a rendőr.

Az ügyeletes értesítette a XII. kerületi rendőröket, akik a nyomkövető jele alapján a Diósárok utcában fogták el a férfit, amint kilépett egy házból. Mint kiderült, betört egy lakásba az erkélyajtón keresztül, értékek után kutatott, de végül zsákmány nélkül futott el, mert a kiérkező rendőrök megzavarták.

T. Ferencet lopás kísérletével gyanúsítják, ráadásul a házi őrizet szabályainak megsértése miatt előzetes letartóztatásba is helyezték.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat