Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
A nyílt utcán akart leszúrni egy férfit a drogos hulladék
Privátkopó 2023. 06. 06. 8:13:00

Emberölés bűntettének kísérlete, rongálás vétsége és kábítószer fogyasztása miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki alkohol és kábítószer hatása alatt, 2022. szeptember 14-én, reggel, Ajkán, az utcán le akart szúrni egy ismerősével beszélgető férfit, majd a késsel kivágta a sértett és egy másik férfi gépkocsijának kerekeit.



A vádirat szerint a szeszes italtól és kábítószertől befolyásolt állapotban lévő elkövető minden ok nélkül kiabálni kezdett az egyik ABC-üzlet előtti területen. Ezután meglátta a közelben kollégájával beszélgető sértettet és felé indult, miközben ordítva vonta őket kérdőre, hogy miért vigyorognak. A sértett erre megkérdezte, hogy mi a problémája és kérte a vádlottat, hogy menjen el. A férfi ezzel szemben közvetlenül elé állt és az arcába ordította, hogy leszúrja. Ezzel egyidejűleg a nadrágja övéből pedig elővett egy bicskát, azt kinyitotta és határozott, erőteljes mozdulattal a sértett szíve felé szúrt.

A sértettnek sikerült kivédenie a szúrást, és próbálta lefogni a továbbra is őt támadó, öléssel fenyegetődző vádlottat. Dulakodásuk során mindketten a földre kerültek, azonban a vádlottnak sikerült kiszabadulnia a sértett fogásából. A sértett ezért menekülni akart, ám az elkövető utána futott és a késsel hadonászva megöléssel fenyegette, mígnem a rendőrség érkezésének hírére elszaladt. A sértett a bántalmazás következtében kisebb, horzsolásos sérüléseket szenvedett.

A vádlott a menekülése során a késével kivágta a sértett egy közeli parkolóban álló gépkocsijának két gumiabroncsát, valamint mintegy 50 méterrel odébb egy másik sértett - akire személyes okból haragudott - autójának kerekeit is tönkretette.

Az ügyészség a vádiratában a letartóztatásban lévő elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltását indítványozta.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat