Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Életveszélyesen bántalmazta áldozatát a fiatalkorú
HP 2017. 05. 02. 8:17:00

Vádat emelt az ügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki tavaly nyáron egyetlen szál cigaretta miatt összevert és életveszélyesen megsebesített egy huszonéves férfit Budapest belvárosában.



A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy, az elkövetés idején 16 éves fiatalkorú elkövetővel szemben, aki a vád szerint tavaly júliusban egy üres borosüveggel életveszélyesen bántalmazott egy fiatal férfit.

A vádirat szerint a fiatalkorú 2016. július 9-én, hajnalban egy nagyobb társaság tagjaként a Budapest V. kerületi Erzsébet téren ment oda a padoknál tartózkodó sértetthez és annak baráti társaságához, és tőlük cigarettát kért. A sértett közölte, hogy nem ad cigarettát, ezért a vádlott veszekedni kezdett vele, és a vita közben a 23 éves férfi feje irányába ütött. A sértett, hogy az ütést meggátolja, lefogta őt. Ekkor a két társaság többi tagja is összeszólalkozott, illetve a vádlott társaságának egyik tagja ököllel arcon ütötte a sértett egyik barátját.

A sértett ekkor elfutott, ezt látva a vádlott lerántotta magáról a pólóját és üldözni kezdte őt. Amikor utolérte, a sértettet a földre rántotta, és az időközben egy szemetes tetejéről magához vett üres borosüveggel nagy erővel, legalább ötször a fején megütötte őt. Az üveg az ütésektől eltörött, az egyik törött üvegdarab a vádlott kezén is vérző sérülést okozott.

Miután a támadó felhagyott a férfi ütlegelésével, visszament annak baráti társaságához, és támadólag ismét beléjük kötött, a további verekedésben azonban a vádlottat a saját barátai már megakadályozták. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség ez alapján a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban. A vád tárgyává tett bűncselekmény miatt a fiatalkorúval szemben kiszabható szabadságvesztés leghosszabb tartama öt év.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat