Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Befejezték a rablópáros elleni nyomozást
Privatkopo.info 2022. 04. 21. 8:03:00

2021. november 11-én, éjjel az ügyeletes orvos értesítette a rendőrséget, hogy az egyik betege feltehetően bűncselekmény áldozata lett.



A bejelentés után a rendőrök azonnal a kórházba siettek, ahol a sérült férfi elmondta, hogy 2021. november 10-én, hajnalban, a Blaha Lujza térnél követni kezdte őt két fiatalember, akik később leszólították és az értékei átadását követelték. Mivel ennek nem tett eleget, bántalmazták, és egyikük meg is szúrta. A magatehetetlen férfitől elvették a mobiltelefonját és a pénzét is.

A budapesti nyomozók a bejelentést követő 24 órán belül, 2021. november 12-én, néhány óra különbséggel, elfogták mindkét feltételezett elkövetőt, akiket a józsefvárosi kapitányságra szállítottak.

O. Ádámot és társát, D. Barnabást rablás bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.

A BRFK VIII. kerületi nyomozói a 19 éves O. Ádám és a 18 éves D. Barnabás ellen folytatott nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig átadták az ügyészség részére.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat