Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Villamoson fosztották ki az alvó utast a cigányok
Privátkopó 2023. 09. 28. 10:10:00

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki szeptember közepén, éjjel, a villamoson kihasználta azt, hogy utastársa alszik, és elvette a kezéből a telefonját, majd kizsebelte. A bíróság a vád alapján a kifosztót és a neki segédkező, szintén megvádolt nőt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.



A tényállás szerint a 23 éves vádlott 2023. szeptember 11-éről 12-ére virradóan a Móricz Zsigmond körtéri végállomásra beérkező 6-os villamoson felfigyelt egy alvó férfira. Odalépett hozzá, kivette a férfi kezéből a mobiltelefonját, majd kicsit később a zsebéből az elektromos cigaretta készülékét töltetekkel, és egy fülhallgatót összesen közel 95 ezer forint értékben. A társa - egy nő - mindeközben azt figyelte, hogy jön-e valaki, így nyújtott segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez.

A terheltekkel szemben - gyanús viselkedésük okán - egy rendőr intézkedett, és megtalálta a férfi ruházatába, illetve a villamosülés mögé és alá rejtett értékeket.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a párost két napon belül bíróság elé állította. A bíróság a bűncselekményt beismerő és eddig büntetlen előéletű elkövetőket bűnösnek mondta ki kifosztás bűntettében, és a férfival szemben 1 év és 10 hónap - 3 évre felfüggesztett - börtönt, míg a bűntársával szemben 1 év - 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki.

Az ítélet jogerős.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat