Ma: 2024.05.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Állam elleni bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsította az ügyészség a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” vezetőit
Privatkopo.hu 2021. 09. 29. 6:48:00

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a kutatások, lefoglalások és gyanúsítotti kihallgatások eredményeként újabb gyanúsításokat közölt. A tegnap óta őrizetben lévő elkövetőket az emberölés előkészületének bűntettén túlmenően az ügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel is meggyanúsította.



                                   A szervezet vezetője, Posta Imre

A megalapozott gyanú lényege szerint a gyanúsítottak létrehozták az úgynevezett „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” nevű, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet, az egyik gyanúsítottat bírói hatalommal ruházták fel, míg a másik gyanúsított feladata a végrehajtói hatalom megszervezése volt. A gyanúsítottak új „alkotmányt” is megfogalmaztak, amelynek egyik pontja szerint a társadalom minden tagjának: mindazzal szemben, aki vagy ami megsérti az alkotmányos alapelvek előző pontokban megfogalmazott értékrendjét, joga és kötelessége a hűtlenség vádja nélkül akár élete árán is ellentmondani és ellenállni.

A gyanúsítottak részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amelynek közösségi médiában történő megjelenítéséről gondoskodtak. A gyanúsítottak - az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett - az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten keresztül közéleti szereplők megölésére hívták fel.

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt.

További friss információk
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
Szándékosan elgázolta volt párjának új barátját, majd felcsengetett a nőhöz
Négy férfit fogtak el két nap alatt a célkörözési nyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat