Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Akciócsoport üldözi a kiskunhalasi szatírt
index.hu 2013. 04. 20. 12:36:00

Szombaton, kora hajnalban, egy fiatal, húsz év körüli férfi megtámadott egy 34 éves nőt Kiskunhalason. A Széchenyi utcában egyedül haladó nő nyakához a támadó kést szorított, és arra akarta kényszeríteni, hogy vetkőzzön le. A megtámadott azonban ellenállt, és "kórházi ellátást igénylő" sérülések nélkül sikerült is elmenekülnie.



A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság már azonosította a támadót, és elfogására egy igen jelentős, harmincfős bűnügyi nyomozócsoportot hozott létre. Ebben a megyei, a városi közrendvédelmi rendőri egységek mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Készenléti Rendőrség is képviselteti magát. A támadó elfogására mozgósított erő nagyságát az is magyarázhatja, hogy a rendőrség az utóbbi időben kiemelt ügyként kezeli a nők elleni támadásokat. Április elején Páva Zsolt pécsi polgármester lányának bántalmazását követően például még a TEK is beszállt a gyanúsított után indított hajszába.

A rendőrség az ismert segélyhívószámok mellett külön elérhetőséget adott meg, a 20/560-7470 számon jelentkezhet az, aki érdemi információval rendelkezik a bűncselekmény körülményeiről, vagy az elkövetőről.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat