Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vesztegető pénzügyőrt helyeztek előzetes letartóztatásba
hvg.hu 2015. 06. 01. 10:51:00

Pénzt kért egy pénzügyőr azért, hogy ne intézkedjen bizonyos ügyekben, bizonyos emberekkel szemben - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Négyessyné Bodó Marianna. A férfit május 26-án érték tetten és vették őrizetbe.



Megnehezítené az eljárás során a bizonyítást, ezért a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a pénzügyőrnek az előzetes letartóztatását, akit Kalocsán értek tetten pénz átvétele közben - derült ki az ügyészégi tájékoztatásból.

Az ügyben idén május 22-én tett feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat a Kecskeméti Nyomozó Ügyészségen hivatali vesztegetésének elfogadásának gyanúja miatt. Ez azt jelentette, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának munkatársával kapcsolatban felmerült, hogy pénzt kért maga számára azért, hogy az általa végzett vizsgálatok során ne intézkedjen bizonyos ügyekben és emberekkel szemben - közölte a helyettes szóvivő.

Hozzátette: a május 26-i tettenérés után a pénzügyőrt őrizetbe vették, majd május 28-án kérték a bíróságtól az előzetes letartóztatás elrendelését, amit másnap jóváhagytak arra hivatkozva, hogy ha a férfi szabadlábon védekezhet, akkor megnehezíthetné ez ellene folyó eljárásban a bizonyítást.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat