Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
30 ezer forint „díjazásért” 3 milliót próbált tisztára mosni
Privátkopó 2023. 11. 16. 6:17:00

Az elkövető közel 3 millió forint bűnös pénzt vett fel egy bankban, majd pár tízezer forintért átadta megbízóinak. A rendőrök továbbra is óva intenek mindenkit az ilyen pénzkereseti lehetőségtől.



A csalók 2023. május 8-án, délelőtt hívták a sértettet, és banki ügyintézőnek adták ki magukat. Arról tájékoztatták áldozatukat, hogy gyanús tranzakciót észleltek a számláján, ezért elkérték a részére SMS-ben érkező megerősítő kódot. Aztán 3 millió forinttal károsították meg a debreceni nőt, a pénzt pedig azonnal egy korábban beszervezett, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakos számlájára utalták. A 30 éves férfinak az volt a feladata, hogy felvegye a pénzt egy bankban, majd átadja megbízóinak, akik ezt 30 ezer forinttal honorálták.

A debreceni nyomozók november 6-án reggel elfogták a férfit, majd pénzmosás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Megbízói azonosítása jelenleg is folyik.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat