Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Csalással próbált uniós támogatást szerezni - vár rá a börtön
HP 2016. 01. 21. 10:42:00

Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki segítőivel közösen csalással próbált uniós támogatáshoz jutni egy fiktív innovációs fejlesztéshez; az illetők ellen az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tett feljelentést.



A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja - egy 49 éves férfi - 2008 októberében nyújtott be pályázatot uniós támogatás elnyerésére, egy, a vállalkozások innovációs tevékenységének támogatására irányuló pályázati kiírásra. Az általa képviselt cég a pályázat szerint a kutatási-fejlesztési tevékenységet egy vidéki telephelyen végezte volna. A projekt céljaként pedig egy már létező, elsősorban kutyák számára kialakított - eredetileg rehabilitációt szolgáló - hidroterápiás futópad továbbfejlesztését jelölte meg. A projekt összes költségét 250 millió forintban jelölte meg és ahhoz 45% vissza nem térítendő támogatást igényelt, több mint 110 millió forint összegben; ebből előlegként csaknem 45 millió forintot meg is kapott. Utóbb kiderült azonban, hogy a vádlott a pályázatban valótlan adatokat közölt, a pályázatban leírt fejlesztést sem módjában, sem szándékában nem állt megvalósítani. A fejlesztés helyszíneként megjelölt vidéki telephely még közművesítve sem volt, ott kutatást, fejlesztést nem lehetett végezni, és a kapott előlegből sem végzett semmilyen kutatási-fejlesztési tevékenységet, célja kizárólag a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt. A támogatás kifizetéséhez fiktív számlákat, hamis iratokat használt fel, amelyek kiállításában a vád szerint az ügy többi vádlottja nyújtott neki segítséget. Mindezek alapján a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete miatt emelt vádat, amelyet az elsőrendű vádlott tettesként, három társa pedig bűnsegédként követett el. E bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat