Ma: 2024.05.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Mesekönyvekkel csalt
Privátkopó 2024. 05. 13. 8:48:00

A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben. Az elkövető közel két év alatt 120 gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket és diafilmeket úgy árult - előre fizetéssel - a közösségi oldalon, hogy azokkal sosem rendelkezett.



A Pest vármegyében élő vádlott 2021 októbere és 2023 augusztusa között egy közösségi oldalon mesekönyveket, diafilmeket, diavetítőket és képregényeket hirdetett meg úgy, hogy azok sosem voltak a birtokában. A hirdetéseire szerte az országból jelentkező vevőkkel a nő egyeztetett, amelynek során a vételárat előre utalással kérte rendezni. Ehhez időről-időre új bankszámlákat adott meg.

A gyermekeik vagy unokáik számára könyvet vásárolni szándékozó sértettek jellemzően fejenként 10-30 ezer forintot fizettek a csalónak, azonban hiába várták az ígért csomagot.

A vádlott 120 vevőt összesen mintegy másfél millió forinttal károsított meg. Ennek egy részét a károsultak többszöri felszólítására még a vádemelést megelőzően megtérítette.

Az ügyészség 120 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolta meg a nőt.

A Bajai Járásbíróság büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban - tárgyalás mellőzésével - a nő bűnösségét a váddal egyezően megállapította és vele szemben 2 év fogházbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.

A döntés jogerős, azt mindenki tudomásul vette.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat