Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hitelfelvételhez kért kölcsön - elsikkasztotta
police.hu 2013. 09. 13. 17:46:00

Sikkasztással gyanúsítanak egy férfit, aki több százezer forintot kért kölcsön egyik ismerősétől, hogy hitelt vehessen fel.



Több százezer forintot kért kölcsön egyik ismerősétől egy simontornyai férfi 2013 januárjában. Az összegre elmondása szerint azért volt szüksége, mert cége hitelt szeretett volna felvenni, ehhez pedig az kellett, hogy a folyószámláján jelentősebb pénzforgalom legyen.

A megállapodás szerint a pénzt 5 napon belül, de legkésőbb 2013.február 23-ig kellett volna visszafizetnie, ám ezt többszöri felszólításra sem tette meg, azzal elszámolni nem tudott.  A kölcsönadó feljelentése nyomán a Szekszárdi Rendőrkapitányság gazdaságvédelmi csoportja sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával indított nyomozást a 39 éves H. Levente ellen.

A nyomozás lezárult, az ügy iratait 2013. szeptember 11-én vádemelési javaslattal küldték meg a Szekszárdi Járási Ügyészségnek.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat