Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Vádemelés a gabonás áfacsaló bűnszervezet tagjai ellen
baon.hu 2013. 03. 28. 8:14:00

Negyvenhárom ember ellen emelt vádat az ügyészség. A vád szerint közel kétmilliárd forint nagyságrendű adócsalást követhettek el, főként gabona kereskedelmével.



A megyei főügyészség az adóbevételt különösen nagymértékben csökkentő, bűnszervezetben elkövetett adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot 43 vádlottal szemben a Kecskeméti Törvényszékhez.

A vád szerint közel kétmilliárd forint nagyságrendű adócsalást követtek el mezőgazdasági termények - főként gabona - kereskedelmével.
Dr. Gyugyi Csilla, a főügyészség sajtószóvivője elmondta: a bűnszervezetet hét vádlott alkotta, tevékenységüket két kecskeméti férfi szervezte és koordinálta. Három, érdekeltségükhöz tartozó olasz gazdasági társaság nevében Magyarország szinte egész területén búzát, árpát, kukoricát, repcét, illetve más termékeket - virágot, gépjárműalkatrészt, ruházati termékeket - vásároltak. Mivel azt színlelték, hogy a készletet Olaszországba fuvarozzák, nettó áron tudták beszerezni az árut, ugyanis a közösségen belüli értékesítés áfamentes. A valóságban azonban az árut nem szállították ki, hanem a szintén az elkövetők által irányított öt magyar cégen keresztül hazánkban értékesítették.

- A társaságok bankszámláira beérkező átutalásokat általában még aznap készpénzben felvették, és abból a felvásárolt gabona és más áruk ellenértékét fizették ki. A vételár és az eladási ár közötti különbözetből mindannyian részesedtek - mondta el Gyugyi Csilla. A bűnszervezetet irányító vádlott érdekeltségi körébe tartozó magyar cégek vagy nem tettek adóbevallást, vagy valótlan tartalmú adóminimalizáló bevallást nyújtottak be, hogy ne derüljön fény a csalásra. Adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Az ügyészség állítja: az adócsalást a vádlottak szervezetten, hosszabb időn keresztül végezték, oly módon, hogy egymás között a feladatokat összehangolták, megosztották. A bűnszervezet tagjai a cégek megalapításától kezdve a bűncselekmények dokumentumokkal való alátámasztásáig mindent a legapróbb részletekig megterveztek és a tervek szerint „dolgoztak”.

A vádlottak a gabonát részben olyan gazdáktól szerezték be, akik nem sejtették, hogy csalásban működnek közre. Harminchat termelő viszont tudott arról, hogy az általuk értékesített áru belföldön, és nem Olaszországban kerül továbbértékesítésre, ám ennek ellenére a valótlan számlákat az áfa bevallásaikban szerepeltették. Őket és a bűnszervezet hét tagját adócsalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a főügyészség.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat