Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Ígéret maradt csupán a nagyszabású szilveszteri rendezvénysorozat, bíróság előtt a csaló szervező
HP 2016. 12. 23. 20:10:00

Szilveszteri bálok egész sorát ígérte országszerte az érdeklődőknek két éve egy középkorú férfi, de az év végén mulatni vágyó sértettek hoppon maradtak, annak ellenére, hogy időben befizették a jegyek árát. A Gyöngyösi Járási Ügyészség most emelt vádat a majdnem száz embert megkárosító elkövetővel szemben.



A rossz anyagi körülmények között, vidéken élő vádlott 2014 márciusában egy budapesti székhelyű reklámügynökséget hozott létre, amelynek egy személyben volt a tulajdonosa és vezető tisztségviselője.

Ügyvezetőként, a kft. nevében 2014 késő őszétől különböző weboldalakon „Szilveszterezz velünk! BUÉK 2015 - országos rendezvény sorozat” elnevezéssel belépődíjas bálokat hirdetett meg ötven, általa önkényesen kiválasztott helyszínre, 2014. december 31-ére, amelyekre az ország minden részéből jelentkeztek érdeklődők. A jegyek induló ára 8.990 Ft volt, de akadt olyan megrendelő is, aki 207.839 Ft-ot fizetett előre a majdani vidám mulatság reményében. A pénzt a jelentkezők a férfi által megadott bankszámlára utalták, ahonnan a vádlott azt felvette, de nem az ígért rendezvények szervezésére, hanem saját céljaira fordította. A meghirdetett bálok megtartása érdekében semmit nem tett, egyetlen - a hirdetéseiben megjelölt - helyszínt sem keresett fel előzetesen. Ugyanakkor az általa küldött elektronikus számlán arra figyelmeztette a sértetteket, hogy őrizzék meg a bizonylatot, mert „ezt kell majd bemutatni a rendezvénysátor bejáratánál”.

Amikor elérkezett Szilveszter napja, a férfi az internetes felületeken a szélsőséges időjárásra hivatkozva lemondta az összes rendezvényt, annak ellenére, hogy a meteorológia ugyan hűvös, de napos és viszonylag száraz időt jelzett az év végére. A vádlott ily módon összesen több mint hárommillió forint kárt okozott a sértetteknek.

A járási ügyészség 15 rendbeli, kisebb kárt okozó, és 84 rendbeli, a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolja az elkövetőt. A vádhatóság a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetést és pénzbüntetést szabjon ki, továbbá kötelezze az általa okozott kár megtérítésére is.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat