Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
A nyomozók bezárták a „bazárt”
Privátkopó 2022. 12. 08. 8:52:00

A budapesti rendőrök gyanúja szerint több mint hetven embertől csalt ki pénzt egy férfi és egy nő internetes hirdetésekkel.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitánysága csalás vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves férfi és 22 éves élettársa ellen, akik a gyanú szerint 2021. július 12. és 2022. november 3. között 71 alkalommal ejtettek tévedésbe vásárlókat úgy, hogy az eladásra hirdetett termék postaköltségét vagy vételárát átutaltatták maguknak, a kért árut azonban soha sem kapta meg a vevő.

A páros mindig álnéven hirdetett többek között szórakoztató elektronikai eszközöket, játékkonzolt, hajvasalót, ruhákat, gyermekmedencét, illetve informatikai eszközöket. A bűncselekményekkel okozott kár meghaladja az egymillió forintot.

B. Vandát és K. Ferencet a budapesti és az ajkai rendőrök 2022. november 29-én vidéki tartózkodási helyükön találták meg, majd előállították őket a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságára. Otthonukban a kutatás során a bűncselekményekhez kapcsolódó mobiltelefont, tabletet, számítógépet és pénzt foglaltak le.

A nyomozók a páros mindkét tagját hetvenegy rendbeli csalás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. K. Ferenc a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte, azokkal kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, őt a rendőrök őrizetbe vették.

A nő vallomásában azzal védekezett, hogy ugyan tudott párja tevékenységéről, ám azokban ő nem vett részt, csak újabb bankszámlákat nyitott.

További friss információk
400 millió forinttal csapolták meg a társaságot egy mezőgazdasági gépgyártó cég vezetői
Kész átverés: 2 milliót fizetett azért, hogy dolgozhasson
Azt ígérte megtisztítja a rontástól az ékszereket, de inkább zálogba adta azokat a cigányasszony
Megbukott a számlagyár: 63 vádlott, 1,7 milliárd forint vagyoni hátrány
Mesekönyvekkel csalt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat