Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Vedd el és gyerünk!” - fél nap alatt előzetesben a rablók
police.hu 2013. 10. 05. 15:03:00

A bejelentéstől számított két órán belül a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, majd újabb tíz óra elteltével a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két férfit, akik a gyanú szerint kirabolták alkalmi ismerősüket, Szomolyán.



A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, mert azok 2013. október 3-án, 23 óra körüli időben, Szomolya belterületén egy asszonyt hátulról leütöttek és elvették annak értékeit.

A rendőrségre történt bejelentés vételét követően a településen közrendvédelmi feladatokat ellátó járőrök a rendőrkapitányság forrónyomos csoportjával közösen azonosították, majd lakásukról egyenként előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható H. Péter 24 éves, valamint H. Sándor 21 éves helyi lakosokat.

Az eljárás adatai szerint a bűncselekményt megelőzően a sértett és későbbi támadói ugyanazon szórakozóhelyen italoztak, majd a miután az asszony a söntésből távozott a két férfi utána menve hátulról leütötte és kirabolta. A sértett elmondása szerint - miközben övtáskájától megszabadították - a két támadó egyike távolról azt kiabálta társának, hogy „vedd el és gyerünk!”.

A bűnügyi őrizetbe vett támadóknak a rendőrség előterjesztése alapján, ügyészi indítványra a Mezőkövesdi Járásbíróság 2013. október 4-én elrendelte előzetes letartóztatását.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat