Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Enyhén értelmi fogyatékos kislányt akart megerőszakolni
police.hu 2015. 03. 10. 9:17:00

Vádemelést javasol a rendőrség egy szegedi férfi ellen, aki egy 13 éves, enyhén értelmi fogyatékos kislány sérelmére kísérelt meg szexuális erőszakot.



A nyomozás adatai szerint a 39 éves T. Tibor 2014 májusában ismerkedett meg egy enyhén értelmi fogyatékos 13 éves kislánnyal, Szegeden. 2014. május 9-én, reggel megvárta egy buszmegállóban, majd megkérte, hogy menjen vele. A kislány tiltakozott, ezért megragadta a sértett karját, majd a Kálvária sugárúton egy fás-füves területre húzta, ahol puszilgatni kezdte. A sértett továbbra is ellenállt, ezért lefogta, benyúlt a bugyijába és a melleit fogdosta. A kislány folyamatos tiltakozása miatt végül felhagyott cselekményével.

Az esetről a kislány egyik ismerőse értesült, ő hívta a rendőröket. A Szegedi Rendőrkapitányság a beszerzett bizonyítékok és a szakértői vélemények alapján szexuális erőszak bűntettének kísérletével gyanúsította meg a szegedi férfit. A rendőrség a nyomozást 2015. március 9-én befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat