Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Tanárrugdosással oldotta a vizsgadrukkot egy 15 éves rosszcsont
Magyar Nemzet 2020. 06. 13. 11:41:00

Megtámadta tanárát egy diák kedden, Hajdúhadházon, egy olyan iskolában, amelyet az iskolaőri programban való részvételre javasolnak. A hajdúhadházi rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított a fiatalkorú férfi ellen. A 15 éves, hetedik osztályos diák magántanulóként vizsgázott a Bocskai István általános iskolában.



A magatartási problémái miatt magántanulói státusban levő fiú az írásbeli vizsga ideje alatt elővette a telefonját, folyamatosan nyomkodta, a vizsgát felügyelő pedagógus többszöri kérésére sem tette el. Amikor a tanár el akarta venni a vizsgán egyébként a tiltás ellenére használt mobilt, a diák kétszer megrúgta a jobb felkarján, majd a teste jobb oldalán. Ezután székkel támadt rá a pedagógusra, aki kimenekült az osztályteremből. A támadást végignézte a diák szintén a teremben tartózkodó édesanyja is, aki nem avatkozott közbe; a diákot végül egy másik tanárnő nyugtatta meg.

A bántalmazott tanár szerencsére nem szenvedett komolyabb sérüléseket, és magánindítványt terjesztett be. A rendőrök az iskolában elfogták a 15 éves gyanúsítottat, és gondviselője, valamint egy kirendelt védő jelenlétében kezdték meg kihallgatását, a törvény értelmében pedig elrendelték pszichiátriai vizsgálatát is.

A Bocskaiban nem ez volt az első ilyen eset, magatartási problémákkal küszködő diákok esetében indult már eljárás rongálás, garázdaság, egyéb vagyon elleni és garázda jellegű bűncselekmények, illetve szabálysértések miatt. A rendőrség bűnmegelőzési tanácsadói és az iskolarendőr több esetben is adott már tájékoztatást a törvénysértő viselkedés megszüntetéséről a diákoknak és a szülőknek is. A problémás tanulókkal foglalkozó iskolát jelölték az állandó iskolaőrrel ellátott intézmények programjába is. A gyanúsított egyébként a támadást követően folytatta a vizsgát, amelyet telefonos puskázás nélkül is közepes eredménnyel teljesített.

A tanár bántalmazója 2015 márciusában a hajdúsági kistérség egy másik iskolájában, Tégláson követett már el egy hasonló jellegű bűncselekményt. Akkor egy tanítónőt támadott meg, de felmentették, a jogsértés elkövetésekor ugyanis még nem töltötte be 14. életévét.

A fiú 2016-ban került Hajdúhadházra, ahol beilleszkedési és tanulási zavarai, magatartási problémái, agresszivitása miatt a legkezelhetetlenebb tanulók közé tartozik, és mivel csak egy-két tanárral hajlandó együttműködni, ezért a tanulóközösség érdekeit figyelembe véve 2018-ban magántanulói státusba került.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat