Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Saját háza udvarán verték össze és rabolták ki a férfit
teol.hu 2013. 06. 26. 17:30:00

Három, tettük elkövetésének idején, tavaly áprilisban még fiatalkorú vádlottat ítélt el jogerősen a Szekszárdi Járásbíróság.



Az első rendű vádlott nevelőszülőknél élt Szekszárdon, a másik két fiatalember Kajdacson élt saját családjában. Szekszárdon jártak szakképző iskolába. Április 12-én az első és a harmadrendű vádlottnak egy kajdacsi kocsmában tűnt fel a részeg 66 éves férfi, akit hazáig követtek. A sértett a házba már nem tudott bemenni, lefeküdt az udvarban, kabátjával betakarózott és álomba szenderült. A két vádlott a feje felett beszélte meg, miként veszik el a pénzét.

A férfi fel is ébredt, erre az első rendű vádlott ráfeküdt, a másik pedig ököllel megütötte. Zsákmányuk 1900 forint volt. A sértett káromkodott és észrevette, hogy a közelben egy gereblye van, azzal megpróbált utánuk nyúlni. A  vádlottak visszafordultak és össze-vissza verték, rugdosták. A férfi rengeteg sérülése egyenként nyolc napon belül gyógyult. A bíróság e vádpontban társtettesként elkövetett rablásban és súlyos testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek a két fiatalkorút.

Pár nappal később az első rendű vádlott másodrendűvel együtt Szekszárdon rabolt. Az utcán látták meg a szintén nem éppen józan férfit, akit ugyancsak összevertek, megrugdostak, és elvették a pénztárcáját, amelyben 14 ezer forintot találtak. A sértett bordája is eltörött. E vádpontban rablás és súlyos testi sértés bűntettében mondták ki őket bűnösnek.

A harmadik rablásban szintén utóbbi két fiatalember vett részt néhány nappal később, április 25-én. Nem mentek iskolába, a városban kódorogtak. Amikor egy nő, nyakában alanylánccal elhaladt mellettük, elhatározták, hogy őt is kirabolják. Az első rendű vádlott a nő után küldte a másikat, hogy ő majd addig figyeli nem jön-e valaki. A másodrendű vádlott utol is érte a nőt, lerántotta a válltáskáját, amelynek a szíja is elszakadt, majd elszaladt. Később kivették a táskában lévő értékeket, közel 20 ezer forint, 30 ezer forintot érő szemüveget, mobiltelefont. A pénzből pár apróságot vettek, a többit elitták. Ezt a bűncselekményt a bíróság lopásnak minősítette.

Az első rendű vádlottat a bíróság halmazati büntetésül két év, a másodrendűt egy év négy hónap, harmadrendűt egy év két havi fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Mindjárójukat további két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat