Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Szabadnapos rendőr fogta el az idős asszonyt kirabló férfit
Privatkopo.info 2021. 11. 18. 10:16:00

A bűncselekménnyel gyanúsított 35 éves csornai férfi hátulról meglökte a bottal közlekedő idős embert, majd amikor áldozata elesett, kitépte kezéből a táskáját.



Egy mosonszolnoki asszony kért segítséget telefonon 2021. november 17-én, 10 óra körül a szabadnapját töltő helyi körzeti megbízottól. A nő elmondta, hogy körülbelül egy órával azelőtt, az utcán, a 81 éves szomszédját ellökte egy ismeretlen férfi, majd elvette a táskáját.

A rendőr megkérte a telefonálót, hogy hívja fel a 112-es segélyhívót is, és rögtön ezután a rabló felkutatására indult. Alig tíz perc elteltével a Fő utcában lévő parkban felfigyelt egy idegen férfire, akire ráillett a megadott személyleírás. Miközben a körzeti megbízott igazoltatta a 35 éves csornai lakost, a járőrök kíséretében a helyszínre érkezett a sértett is, aki felismerte a támadóját.

Az egyenruhások a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét elfogták, majd - a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra történt előállítását követően - rablás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A csornai férfi elismerte tettét, a rendőrök megtalálták nála az áldozatától elvett pénzt, illetve a park területén a bokrok alatt rábukkantak az idős nő táskájára is.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat