Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Súlyos börtönévek a fiatal, öntudatlan lánnyal erőszakoskodóknak
HP 2016. 12. 16. 15:15:00

Több éves letöltendő börtönbüntetésre, illetve javítóintézeti nevelésre ítélte a bíróság azt a három fiatalt, akik februárban megpróbáltak megerőszakolni egy öntudatlan lányt, Debrecenben.



Az ítélet indokolása szerint a három fiatal vádlott ez év február 12-én, Debrecenben játékgépezéssel és italozással töltötte a napot, majd elhatározták, hogy „felszednek” egy lányt.

Egy vendéglátóhelyen figyeltek fel két, láthatóan részeg lányra, ezért melléjük ültek, majd miután a két lány egyike távozott, a már öntudatlan állapotú sértettet közrefogták és felkísérték egy közeli társasház tízedik emeletére. Ott egyikük megpróbálta megerőszakolni, de az egyik szomszéd megzavarta őket az aktusban, ezért a fiúk elmenekültek, ám magukkal vitték a lány értékeit is.

Mindezek alapján a Debreceni Törvényszék hat és fél év, illetve öt év börtönre, valamint négy év javítóintézeti nevelésre ítélte a három vádlottat, akiket szexuális erőszak kísérletében, személyi szabadság megsértésében és kifosztásban mondtak ki bűnösnek. Az ítélet értelmében az elsőrendű vádlott 7 évig, a másodrendű 5 évig a közügyeket sem gyakorolhatja, illetve meg kell fizetniük az egymilliós bűnügyi költséget is.

A döntés még nem jogerős, de a három fiú a másodfokú ítéletig előzetes letartóztatásban marad.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat