Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
A szokásos: kötözködtek, rugdostak, köpködtek a cigányok
vasnepe.hu 2010. 12. 12.

Egy sárvári lakos hívta a rendőrséget szombaton éjjel, hogy az egyik sörözőnél verekednek. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor hárman sétáltak a Nagyvárad utcán, majd egy háromfős roma társaság jött velük szemben, akik előzőleg a sörözőben voltak.



Amikor találkoztak - minden előzmény nélkül -, az egyikük a hölgyet kezdte szidni, majd leköpte, társa pedig meglökte, míg a bejelentőt megrúgták - tájékoztatott a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetője. A harmadik cigány ezután „elhúzta a két társát”, és a helyszínről a Kanizsai utca irányába távoztak.

A személyleírás alapján a rendőrök a Kanizsai utcában igazoltatták a három személyt. Később kiderült, hogy két sárvári lakos verekedett, a harmadik társuk csak tanúja volt az eseményeknek. A helyszínen elfogták őket, majd előállították a Sárvári Rendőrkapitányságra garázdaság miatt - közölte a rendőrség.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat