Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Bemutatta „munkabírását” a 19 éves „rejtett erőforrás”
police.hu 2015. 11. 02. 18:56:00

Elfogták a rendőrök azt a 19 éves fiatalembert, aki Hajdúhadházon rátámadt egy 65 éves férfira, és erőszakkal elvette a nála lévő készpénzt.



A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 19 éves V. László ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. október 30-án, 13 óra 30 perckor egy 65 éves helyi férfi bement a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra, és bejelentést tett arról, hogy a Vénkert utcában előzetes szóváltást követően egy fiatal rátámadt. A sértett elmondta: a támadó dulakodni kezdett vele, rángatta a ruházatát, amitől ő a földre került, majd a kabátja zsebéből kivette a pénztárcáját, amiben kétezer forint volt. Miután a tettes a pénzt magához vette, a pénztárcát eldobta, és a helyszínről elmenekült.
A rendőrök a kapott információk alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves fiatalembert, akit fél órán belül a városban elfogtak és a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra előállítottak. Gyanúsítotti kihallgatásán V. László a nyomozóknak beismerte a bűncselekmény elkövetését. A nyomozóhatóság a terheltet bűnügyi őrizetbe vette, és előterjesztést tett előzetes letartóztatásának elrendelésére.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat