Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Semmi extra: raboltak, loptak a nógrádi „navajonkik”
Privatkopo.info 2021. 11. 05. 10:32:00

A rendőrség tájékoztatása szerint a 23 éves D. Antal és 18 éves társa, O. László 2021. november 2-án, 14 óra 45 perckor, a Salgótarjánban található élelmiszer áruházból kísérelt meg 14 üveg, különböző márkájú szeszes italt ellopni, úgy, hogy az egyikük az üzletből hamarabb távozott, majd társának kívülről a fotocellás ajtót kinyitotta.



A bejáratnál tartózkodó biztonsági őr a cselekményüket észlelte és megpróbálta a két salgótarjáni lakost feltartóztatni. A két férfi annak érdekében, hogy az ellopott értékeket megtarthassák az őrt a földre lökték, aminek következtében megsérült. Ezt követően a gyanúsítottak a helyszínről elfutottak, azonban a rendőrök O. Lászlót még aznap, míg társát, D. Antalt elfogatóparancs alapján rövid időn belül elfogták.

A két férfi megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2021. július 29-én, egy salgótarjáni drogériából - az áruvédelmi eszköz eltávolítása után - különböző márkás parfümöket tulajdonított el, valamint szeptember 24-én, a délelőtti órákban egy salgótarjáni lakás ajtaját betörte és az ingatlanból egy táskát, egy laptopot és egy Wifi spotot lopott el.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság D. Antal és O. László ellen  rablás és lopás bűntett, valamint lopás vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

A nyomozó hatóság tagjai a két férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az ügyészségen.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat