Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Elmeorvos vizsgálta Portikot
MN 2012. 11. 09. 9:46:00

Igazságügyi elmeszakértői vizsgálatra szállították csütörtökön a szegedi börtönből Portik Tamást, az olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. volt igazgatóját, akit a rendőrség három, kilencvenes évekbeli leszámolásos merénylet felbujtójaként gyanúsít.



A Magyar Nemzet rendészeti forrásokból úgy tudja: mindez annak a kötelező rutinvizsgálatnak a része, amelyet a törvény szerint minden olyan gyanúsított esetében el kell végezni, aki életellenes bűncselekmény elkövetésének részese lehetett. A Magyar Nemzet információi szerint Portikot nem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Aradi utcai épületében vizsgálták meg, ami a névtelenséget kérő nyilatkozók szerint azt jelzi: tizenhat évvel a gyilkosságok elkövetése után a nyomozó hatóság sem számít arra, hogy pontosan tisztázható a gyanúsított akkori elmeállapota. Ennek értékelése egyéb esetekben azért lényeges, mert ha a terhelt az elkövetéskor szellemileg nem volt beszámítható állapotban, úgy korlátlan mértékben enyhíthető a vele szemben kiszabható büntetés mértéke.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat