Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Orsós nem kapott cigit, ezért szíven szúrta áldozatát - csak öt évet kapott
MTI 2012. 10. 02. 14:22:00

Jogerősen öt év börtönre ítélte kedden a Győri Ítélőtábla azt a fiatalembert, aki 2009 szilveszterének délutánján, Nagykanizsán szíven szúrta vitapartnerét.



Kovács Tamás tanácsvezető bíró azzal indokolta az első fokon eljáró Zala Megyei Bíróság döntésének helybenhagyását, hogy csak a gyors orvosi beavatkozásnak és a szerencsének köszönhető, hogy nem halt bele sérülésébe az áldozat.

A bíró jelezte, csak az emberölés kísérletét lehet megállapítani, a védő által kért jogos védelmi helyzetet nem. Nehéz volna ugyanis támadásnak értékelni a sértett fellépését, aki korábban már jelezte, kiszáll a vitából, amely azért tört ki, mert nem adott cigarettát későbbi támadójának.

A bíróság ezért azt a sértetti nyilatkozatot fogadta el, hogy nem támadó, hanem védekező szándékkal emelte fel kezét, és lépett a most jogerősen elítélt Orsós Nándor felé, akihez hasonlóan ő is ittas volt a történtek idején.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat