Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Két cigány „öregezett” Kecelen: ágyban fekvő idős asszonyt ütlegeltek
Pesti Riport 2013. 07. 07. 15:42:00

Egy keceli idős asszonyt rabolt ki július 6-án, hajnalban, két cigány fiatalember. Egy napon belül elfogták őket a rendőrök.



A Kiskőrösi Rendőrkapitányság rablás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. János 22 éves keceli férfi és 15 éves soltvadkerti társa ellen - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A két fiatalember azzal gyanúsítható, hogy július 6-án, 4 óra körül bement egy keceli családi házba, ahol az ott élő, ágyban fekvő idős asszonyt ütlegelni kezdték, és pénzt követeltek tőle. A sértett a bántalmazás hatására elárulta, hogy a párnája alatt tartja a pénztárcáját. Ebből a rablók kivették a készpénzt, majd elmenekültek a helyszínről.

F. Jánost még aznap délután, fiatalkorú társát pedig éjszaka fogták el a nyomozók. Mindkét férfit őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat - írta a Pesti Riport.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat