Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
82 késszúrással megölte nagyanyját - tizenhat év fegyházbüntetésre ítélték
MTI 2016. 06. 09. 16:29:00

Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt az encsi férfit, aki 82 késszúrással megölte nagyanyját - közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után, csütörtökön.



Az ítélőtábla ezzel jóváhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2015 decemberben hozott ítéletét, amely szerint a vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottat édesanyja kisgyerek korától egyedül nevelte Encsen. Középiskolai tanulmányainak befejezéséig a közte és a nagyszülők közötti viszony jónak mondható volt, de az érettségit követően a nagyszülők elvárása az volt, hogy a vádlott rendszeres munkából származó jövedelemmel is támogassa édesanyját, aki időközben rokkanttá vált.

Ez nem történt meg, amit a nagyszülők, főleg L. I.-né sértett több alkalommal is szóvá tettek, a nagyanyja sokszor leszidta a vádlottat életmódja miatt. A vádlott és édesanyja, valamint a vádlott és a nagyszülők közötti viszony 2010-től folyamatosan romlott, a nagyszülők 2011-ben többször észlelték, hogy a nagymama pénztárcájából kisebb összegű készpénz tűnt el, emiatt a vádlottat felelősségre vonták, majd kitiltották az encsi nagyszülői házból.

2012 augusztusában, amikor csak nagyanyja tartózkodott a házban, a vádlott magához vett két kést, és a kamrában több alkalommal egész testén összeszurkálta anyai nagyanyját. A vádlott ezután fel-alá járkált az udvaron. A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik nem engedték ki a vádlottat az udvarról, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A sértettet 82 szúrás érte, halálát az ezekhez társuló kivérzés okozta.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat