Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Kulturálisan eltérő udvarlás: nem kért italt a nő, bozótvágóval fenyegette
MTI 2013. 07. 13. 11:22:00

Bozótvágó késsel fenyegetett egy nőt az utcán egy 58 éves helybeli férfi Kazáron; elfogták, és garázdaság miatt eljárást indítottak ellene - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.



Dankóné Nagy Éva elmondta: csütörtökön késő este arról kapott bejelentést a rendőrség, hogy Kazáron egy férfi karddal rohangál, és fenyegetőzik az utcán. A helyszínen a rendőrök elfogták, majd előállították a gyanúsítottat.

A férfi előzőleg erőszakosan kínálgatott itallal egy buszmegállóban várakozó nőt, az illető ezt visszautasította. A gyanúsított erre a közeli lakásából kihozott egy bozótvágó kést, a ház előtti postaládába és kerítésbe csapott vele, közben egyfolytában fenyegetve és trágár kifejezésekkel illetve a nőt.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat