Ma: 2024.06.01.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Miskolc: késeltek, raboltak a fiatalkorú cigányok
Privátkopó 2023. 01. 30. 10:21:00

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt három fiatalkorú fiú ellen felfegyverkezve és csoportosan elkövetett rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt. A fiatalok Miskolcon, este, egy autóbuszon utazó társaság egyik tagjától elvettek egy ezüstláncot, majd amikor azt visszakérte, mindhárman bántalmazták. A buszról leszállva a lánc tulajdonosa ismét visszakérte az ékszert, ezért újra megtámadták, a barátját pedig az egyik vádlott késsel hátba szúrta.



A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak 2021. október végén, este, Miskolcon, egy autóbuszon utaztak, ahol szóváltásba kerültek a sértettel és annak barátjával.

Később, amikor a sértett a zsebéből elővett egy ezüstláncot, a vádlottak odaléptek hozzá és egyikük kikapta a kezéből, majd közölte, hogy most már „be vannak húzva”.

A sértett és a barátja követelték a nyaklánc visszaadását, a fiatalok viszont azt mondták, hogy azért „meg kell bokszolni”, és az egyik vádlott kétszer megütötte a nyaklánc tulajdonosát.

Miután valamennyien leszálltak a buszról, a nyaklánc tulajdonosa ismét visszakérte az ékszerét, ebben a barátja is támogatta őt, az elkövetők továbbra is fenyegetően azt mondták, hogy „üssenek a láncért!”, majd mindhárman ütni és rugdosni kezdték az ékszer tulajdonosát. A dulakodás közben az egyik fiú a bántalmazott sértett barátját egy késsel hátba szúrta, majd a cselekményét elmondta a társainak. A többiek azonnal veszekedtek vele, majd a vérző sebet látva az a vádlott, aki korábban elvette a nyakláncot, azt visszaadta, a sértettet megszúró vádlott pedig a nála lévő kést egy útszéli erdőrészen eldobta.

A bántalmazás következtében a nyaklánc tulajdonosa 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett, míg barátjának a mellkas hátulsó falának megnyílásával járó vágott, szúrt sérülése 8 napon túli gyógytartamú.

Az ügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló, illetve letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű vádlottakkal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat