Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megkéselte a fiát és a feleségét
Privatkopo.hu 2017. 11. 27. 11:30:00

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet, testi sértés bűntett kísérlet, magánlaksértés bűntett és további bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárást egy 55 éves egri lakossal szemben.



A nyomozás adatai alapján M. Attila 2017. június 18-án, éjjel lakóhelyéről ittas állapotban indult személygépkocsival családtagjai egri lakásához, majd oda erőszakkal bement. A kialakult szóváltást követően egy bicskával, több alkalommal, megszúrta fiát és saját felesége végtagjait is megvágta. A férfi a bántalmazás következtében életveszélyes, míg a nő könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrök a gyanúsítottat a helyszínen elfogták és őrizetbe vették, továbbá előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A nyomozó hatóság a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen indított eljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek - közölte a rendőrség.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat