Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Elítéltek két tinédzser lányt, akik az iskolában bántalmaztak és megaláztak egy gyereket
Privatkopo.hu 2020. 01. 09. 8:16:00

Ítéletet hozott a Hajdúszoboszlói Járásbíróság annak a 13 éves, nádudvari fiúnak az ügyében, akit másfél éve vert és alázott meg két tinédzser lány - előbb az általános iskola épületében, majd az intézmény bejáratánál.



A két elkövető egyikét - egy 15 éves lányt - társtettesként elkövetett kényszerítés bűntettében, garázdaság vétségében és könnyű testi sértés vétségében találták bűnösnek, ezért két évre próbára bocsátották. Ő az előkészítő ülésen még tagadta, hogy a vádirattal megegyezően követte volna el a bűncselekményt, a tárgyaláson viszont beismerő vallomást tett. 

A másik, 16 éves lányt társtettesként elkövetett kényszerítés bűntette miatt bocsátották 1 év 6 hónap próbára, ő már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét. Mindkettejük mellé pártfogó felügyeletet is elrendeltek. 

A bírósági közlemény szerint a 15 éves lány először 2018. június 6-án, délelőtt, az általános iskola folyosóján bántalmazta a fiút, mert őt okolta a barátjával való szakítás miatt. Falnak lökte a fiút, majd többször megütötte, megkarmolta a karján, és lábon rúgta. A fiú ellökte magától a lányt, aztán lábon rúgta, aki ettől elesett. 

A lány ezután az osztályterembe is követte a fiút, és hangos szitkozódás közepette bántalmazta őt, és az egyik osztálytársát is lökdösni kezdte. Az egésznek az vetett végett, hogy a többi diák kiküldte a lányt a teremből. 

Tanítás után aztán a lány egy iskolatársával együtt várta a fiút az iskola hátsó bejáratánál, ahol felszólították, hogy kérjen bocsánatot. Ez meg is történt, majd a többi gyerek szeme láttára arra utasították, hogy térdeljen le, és puszilja meg a 15 éves lány lábát. 

A fiú erre sírva fakadt, és félelmében megtette, amire kérték, közben egy diák végig videózott. A lányok aztán nevetve távoztak a helyszínről. 

A bíró szerint ez tanulságos eset volt a lányok számára, és főleg a 15 éves lány esetében látszik, hogy átgondolta az eddigi cselekedeteit és jó irányba változott az élete. A másik lányra viszont büntetőeljárás vár egy másik, hasonló bűncselekmény miatt. 

Az ítélet jogerős, az ügyészség és a vádlottak is tudomásul vették a járásbíróság döntését. 

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat