Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Késsel követelt milliókat a szüleitől a drogos férfi
Privátkopó 2022. 11. 12. 4:08:00

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki idén télen a szüleit életveszélyesen megfenyegetve akart pénzhez jutni.



A vádirat szerint a férfi 2022. február 1-jén, reggel, a makói otthonukban szüleivel kiabált, szitkozódott, és azt mondta nekik, hogy megöli őket, ha nem adnak egymillió forintot. A déli órákban már az összeg kétszeresét követelve egy 20 cm-es pengehosszúságú konyhakéssel a kezében próbálta őket megfélemlíteni, édesanyja felé megindulva, aki elmenekült előle.

A férfi azért, hogy a követelésének további nyomatékot adjon, egy gáz riasztópisztolyt vett elő dobozostul, végül abból a fegyvert nem vette ki. A bűncselekménynek az vetett véget, hogy a sértettek értesítették a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták, és őrizetbe vették a férfit.

Az elkövetőt a járási ügyészség két rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével, valamint a nyomozás során a szervezetében kimutatott amfetaminszármazékra tekintettel kábítószer birtoklásának vétségével vádolja.

A vádemeléskor letartóztatásban lévő terhelt bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat