Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Hat év börtönt kapott a menyét megölni próbáló após
MTI 2013. 04. 10. 13:22:00

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy bajai férfit, aki 2012 tavaszán megpróbálta megölni a menyét, és az asszonyt késsel súlyosan meg is sebesítette.



A jelenleg 70 éves id. Márki András 2002-ben települt haza az Egyesült Államokból. A vádlottnak a fiával és a menyével - részben italozó életmódja, részben anyagi természetű vitáik miatt - rossz volt a viszonya. Kapcsolatuk arra szorítkozott, hogy néha telefonon beszéltek, a fiú pedig időnként pénzzel támogatta apját. A vádlott az anyagi lecsúszásáért a fiát és főként a menyét hibáztatta.

A vádlott 2012 tavaszán nem tudta fizetni lakása bérleti díját, ezért április 5-én ki kellett volna költöznie onnan. Előző nap a férfi többször is felhívta a fiát, hogy ismét pénzt kérjen tőle, de az ezt megtagadta.

Az enyhén ittas vádlott kora délután a fia és menye által üzemeltetett autósiskolához ment Baján. Táskájában magával vitt egy halfiléző kést - hogy azzal ölje meg az asszonyt -, valamint az általa összeállított, "Így jártam, mert bíztam a fiamban" című írás több példányát, amelyben a sérelmeit sorolta föl.

Az autósiskolánál a vádlott odalépett az ajtóban álló menyéhez, azt mondta neki, hogy meg fogja ölni, majd hasba szúrta az asszonyt. A sértett menekülni próbált, ekkor a férfi a nyakán sebesítette meg, s a támadással csak akkor hagyott föl, amikor a nő segélykiáltásait hallva többen a helyszínre érkeztek. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, az ítélet szerint az, hogy túlélte a támadást, nem a vádlotton múlt.

Az ítélet indoklása során Gyurisné Komlóssy Éva kifejtette, az első fokon eljáró bíróság a büntetés kiszabásakor messzemenőkig figyelembe vette enyhítő körülményként a férfi idős korát és betegségeit, így a vádlott által kért további enyhítésre a táblabíróság nem látott semmilyen indokot.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat