Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cigányok támadtak rendőrökre Kenderesen
szoljon.hu 2013. 01. 28. 13:32:00

Január 24-én a kenderesi rendőrök megállítottak egy személyautót, mert úgy tudták, a sofőr ivott, mielőtt a volán mögé ült. A négy utas közül három nem igazolta magát, sőt, trágár szavakkal szidták és megölésükkel fenyegették őket. Végül visszaültek a kocsiba és elhajtottak.



A rendőrök erősítést kértek és a menekülők után indultak: az egyik utcában utol is érték őket. Ott akkorra azonban már egy népes csoport várta őket, és nekiestek a járőröknek.

A négy rendőr közül kettő könnyebben sérült, az időközben megérkező erősítés azonban rendet tett. A tömegből három férfit vettek őrizetbe csoportosan, rendőr sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt. A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat