Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Bort rabolt egy kalocsai boltból
Privatkopo.hu 2020. 01. 24. 4:06:00

A rendőrök őrizetbe vették a 27 éves helyi gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.



Egy kalocsai bolt alkalmazottja kért rendőri segítséget telefonon 2020. január 22-én, 16 óra 45 perckor, mivel rablás történt a munkahelyén.

Egy ismeretlen öt üveg vörösbort akart eltulajdonítani, azonban ezt az eladók észrevették. A pénztárnál felszólították a tolvajt, hogy adja vissza a termékeket, ő azonban ennek nem tett eleget. A boltosok megpróbálták visszatartani a tettest, aki dulakodás közben négy üveget elejtett, majd a fogásból kiszabadította magát, és menekülni kezdett. Az egyik alkalmazott követte, és próbálta a még nála lévő egy palack italt visszaszerezni. Eközben az eladó segítségére sietett egy járókelő, aki megpróbálta elállni a férfi útját. Az elkövető egy irattáskával arcon ütötte az útjában álló nőt - aki ennek következtében könnyű sérülést szenvedett -, így sikerült a borral együtt elmenekülnie.

A járőrök 15 perc alatt beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 27 éves helybélit. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették rablás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt.

A rendőrök előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat