Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Brutálisan összeverték és felakasztották a juhászt
baon.hu 2012. 10. 03. 8:56:00

Majdnem belehalt sérüléseibe az a juhász, akit a napokban vertek össze brutális kegyetlenséggel Solton. Az egyik támadó egy börtönőr lehetett.



Felakasztották és kegyetlenül összevertek egy juhászként dolgozó férfit a napokban Solton - tájékoztatta szerkesztőségünket egy olvasónk. A juhász a veréstől kómába esett, majdnem belehalt sérüléseibe. A brutális bűncselekmény előzménye - informátorunk szerint - az lehetett, hogy a férfi támadói azt feltételezték, hogy a juhász ellopta a traktorukat, vagy legalábbis látta, hogy ki lopta el azt.

Úgy tudjuk, indíték lehetett az is, hogy a traktor tulajdonosai - a későbbi támadók - biztosítási csalást akartak elkövetni, ami a juhász fülébe jutott és veréssel próbálták meg hallgatásra bírni.

Információink szerint a felakasztott juhász szenvedéseinek az vetett véget, hogy a kötél, amit a nyaka köré kötöttek, elszakadt. A támadásban két vagy három ember vehetett részt, köztük egy, a büntetés-végrehajtásban dolgozó férfi. Az ügyben ezért nem a rendőrség, hanem a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség indított eljárást. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei főügyészség szóvivője megkeresésünkre elmondta: az ügyészség valóban nyomoz az ügyben. Részleteket a szóvivő nem árult el, annyi azonban kiderült, hogy egyelőre megalapozott gyanú közlésére nem került sor, így ismeretlen tettes ellen zajlik a nyomozás.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat