Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Szexuális erőszak miatt 3 év börtönbüntetésre ítéltek egy jemeni csatornapatkányt Budapesten
Privatkopo.info 2022. 04. 13. 6:49:00

Szexuális erőszak miatt, jogerősen, 3 év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy jemeni ösztönlényt, aki egy buszról lerángatott és meg akart erőszakolni egy nőt tavaly márciusban, Budapesten.



A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a törvényszék helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi ítéletét, amely szerint a csatornapatkány 2021. március 27-én, a reggeli órákban, a budapesti Kálvária téren egy autóbuszról lerángatott egy nőt, akit lefogott, majd „szexuális cselekményt akart végezni vele”, amit járókelők akadályoztak meg.

A kommüniké felidézte, hogy az elsőfokú bíróság az előkészítő ülésen elfogadta a terhelt beismerő és tárgyalásról lemondó nyilatkozatát. Az elsőfokú ítélet ellen akkor a vádlott és védője enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést, míg az ügyészség tudomásul vette azt.

A másodfokú eljárásban a Fővárosi Főügyészség a vádlott előkészítő ülésen tett nyilatkozata alapján úgy ítélte meg, hogy annak beismerő nyilatkozatával szemben kételyek támaszthatók, emiatt a nyilatkozatot nem kellett volna elfogadni, ezért azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az ítéletet helyezze hatályon kívül, és utasítsa új eljárásra az első fokon eljáró bíróságot.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy helyesen járt el a kerületi bíróság, amikor az előkészítő ülésen elfogadta a vádlott beismerő nyilatkozatát. A jemeni vádlottat - mellékbüntetésként - 5 évre kiutasították Magyarországról.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat