Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Javítani akart az élettársi kapcsolatán, ezért halálra vert egy 68 éves asszonyt
MTI 2017. 03. 08. 11:39:00

A Zala Megyei Főügyészség közleménye szerint a büntetett előéletű férfit 2016 júniusában elhagyta az élettársa az állandó vitáik és a tettlegességig fajuló veszekedéseik miatt. A kapcsolat helyreállítása érdekében a munkanélküli, jövedelemmel nem rendelkező 30 éves férfi mindenáron pénzt akart szerezni.



2016. június 25. napra virradó éjszaka felfeszítette egy zalaegerszegi lakóház bejárati ajtaját, ahol egyedül élt egy 68 éves asszony. A férfi kétszer az ágyában alvó nő fejére sújtott, aki olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy perceken belül meghalt.

Az elkövető felforgatta az egész lakást, hogy értékekhez jusson, és magához vette az asszony otthon tartott 90 ezer forintját. A bűncselekmény nyomait úgy próbálta leplezni, hogy őrölt kávét és vegyszereket szórt szét, majd távozott a házból.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat