Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Életveszélyt okozó testi sértés Izményben
Privatkopo.hu 2020. 04. 10. 10:00:00

2019. szeptember 3-án, délután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Izményben bántalmaztak egy személyt, aki eszméletlen állapotban van.



Az egyenruhások nagy erőkkel a településre vonultak, ahol a helyszíni adatgyűjtés során megállapították, hogy a megvert személy egy 55 éves helyi férfi, aki a bántalmazás miatt súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az elsődleges intézkedések során kiderült, hogy a sértettet egy 22 éves váraljai férfi verte meg, akit rövid időn belül elfogtak és előállítottak.

Az elkövetőt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Kihallgatását követően őrizetbe vételéről határoztak, majd előterjesztést tettek a gyanúsított vonatkozásában a letartóztatás elrendelésének indítványozására, amelyet a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelt.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat