Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Három órán belül elfogták a rablókat
police.hu 2014. 11. 04. 11:52:00

A két helybéli egy tálca sört és cigarettát vitt el az ácsi dohányboltból, miközben egyikük az eladó felé késsel hadonászott.



Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 45 éves J. Imre és a 43 éves B. Zoltán ellen, akik a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. november 3-án 20 óra körüli időben bementek egy ácsi dohányboltba, ott az eladót egy késsel megfenyegették és pénzt követeltek tőle. Az alkalmazott nem adta a bevételt, a két ácsi férfi pedig nem erőszakoskodott tovább. Egyikük a polcról levett öt doboz cigarettát, majd a földről fölemelt egy tálca sört és távoztak az üzletből. A tettesek nem örülhettek sokáig a megszerzett zsákmánynak. Az ácsi körzeti megbízottak széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek köszönhetően rövid időn belül azonosították a tetteseket. Három órán belül elfogták őket a rendőrök. Az eltulajdonított cigarettából már elfüstöltek jó párat, a sörből azonban még nem volt idejük inni. A gyanúsítottak először tagadták, hogy ők raboltak a dohányboltban, a nyomozók azonban a házkutatáson megtalálták az eltulajdonított szeszesitalt és a cigarettát, valamint lefoglalták azokat a ruhákat, melyeket a két férfi a bűncselekmény elkövetésekor viselt. J. Imre és B. Zoltán gyanúsítotti kihallgatásán végül elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondták azt is, hogy a rablást követően a kabátjukat és a sapkájukat kifordították, így mentek haza, remélve, hogy így a rendőrök nem találnak rájuk. A két férfit a Komáromi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

További friss információk
Molesztálta a felesége unokáját a „papa” - súlyosításért fellebbezett az ügyészség
Rákiabált a rollerező gyerekekre és rátámadt a gyerekekért kiálló apára
Kirabolta „szesztestvérét”
Prostituáltként dolgoztatott egy lakásotthonból szökött kiskorút a kecskeméti cigány
Túl sokat tud egy kiterjedt csalási ügyről, savat itattak egy férfival és magára hagyták
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat